Reggel olvastam a Pannon DX levelezési listán a hírt. Remélem, a szerző HA2MN Tibor nem orrol meg rám, hogy posztoltam levelét (mivel az előző post linkje már nem él):
Aki esetleg nem ismerné:
A publikáció a Hajdú QTC-ben elhangzott "A Rádióamatőr" c. előadássorozat tematikus feldolgozása két kötetben:
ELŐADÁSSOROZAT 1–72. rész - 2010–2015. (Negyedik, bővített kiadás)
ELŐADÁSSOROZAT 73–108. rész - 2016–2018. (II. kötet – bővített kiadás)
Egyedülálló alkotás, szinte már Rádióamatőr monográfia hazánkban, ami nagy szolgálatot tesz vizsgára készülőknek kiegészítő - ajánlott irodalom gyanánt, mivel olvasmányos de ugyanakkor szakmailag korrekt stílusával segíti a sokszor "száraz" vizsgatételek megértésében.
Mindazonáltal a már hívójeles Amatőrök megszerzett ismereteik felfrissítésére, azok esetleges bővítésére - esetenkénti alkalmazására irányulóan is elégedettséggel forgathatják!
Köszönjük Tibor az állhatatos munkád!
Nyilvánossá tettem a Rádióamatőr kiadvány második kötetét is úgy, hogy az első kötet közvetlenül az alatta lévő sorban került. Így, megkönnyítve az olvasást, letöltést, a korábbi első kötetet nem kell keresgélni a táblázatban. Ezzel a lépéssel minden korábban megadott és publikált közvetlen letöltési linkek megváltoztak, de a honlapon lévő táblázat felkeresése megoldja a gondot.
II. kötet közvetlen letöltési linkje:
http://www.ha2mn.hu/Hajduqtc/A_Radioamator_II-k_73_108__2019.pdf
I. kötet közvetlen letöltési linkje:
http://www.ha2mn.hu/Hajduqtc/A_Radioamator_I-k_1-72__2016.pdf
Honlapon a Hajdú QTC lap és azon lévő, az I. és a II. kötetet tartalmazó táblázat elérése:
http://www.ha2mn.hu/hajduqtc.html
Üdv: Tibi, HA2MN