Egyik ismerősöm kezdte így egy írását:
"...Szindbád és a globalizáció
Ebben az időben Szindbád, közeledni érezvén a Halál, e csontfejű Matáv-diszpécser lépteit, bizonyos régi nonprofit rádióállomások után kezdett vágyakozni, melyeket ifjú éveiben, midőn hajzata még szőkén göndörödött a hetyke, Ferenc József-emblémás baseballsapka alól, gyakorta látogatott. Maxi-pizzát rendelt tehát, mint az a legbüszkébb, hajdanvolt földesuraknál az utazás megkezdése előtt szokásban volt, és a lenge brüsszeli csipkével díszített Pizza Hut-kiszolgálóablak előtt igen hosszan, merengve állongott, titkon remélve egy dévaj pillantást a százhúsz kilós kiszolgáló-kisasszonytól.
- Kecsappal fogyasztja-e még az ezersziget-öntetet, vén gazember? - sikkantott a félvilági hölgy sokat ígérően (a hajósnak egykori bűnös andalgások ötlöttek eszébe, midőn elbolondított tőzsdéslányoknak multiplexbeli sétákat hazudott a múlt századi angol poéta, Phil Collins modorában).
- Vannak még emberek, akik nem tudják, hogy a tacós chipset legjobb hónapos retekkel és illatozó liptói túróval fogyasztani. Báró Podmanicky Frigyes egy alkalommal kesztyűt dobott ugyanez okból a felkapaszkodott parvenü Bill Gates arcába a Centrál kávéház Adidas-logókkal díszített vörösbársony drapériái közt - mormogta Szindbád, arcán az időtlen merengéssel, mellyel valaha oly sok széplelkű fitness-oktatónőt kergetett a Dunába.
..."
